június 27, 2013

Titkos meglepetés (Secret Surprise)

Az úgy kezdődött, hogy kaptam egy kedves és biztosan teljesen ártatlan megjegyzést egy tanító nénitől. Szeretem a blogját olvasni, annyi szeretet árad belőle. Így aztán arra gondoltam, hogy segítő kezet nyújtok neki, olyasmit, aminek tudna örülni. Mivel tanév vége felé jártunk, így a bizonyítványok mellé hímeztem könyvjelzőket és reppentettem édes baglyokat. Egy fadobozban küldtem neki aranyos matricákat, egy másikba pedig különböző nyomdákat és egy nyomdapárnát is tettem. Személyes tapasztalatom alapján (mint anyuka és mint suliban dolgozó) tudom, a gyerekek mennyire szeretik az ilyen apróságokat . . .


Persze a tanító néni nagyon örült és megköszönte a figyelmességet.

. . . aztán egy nap találtam a postaládámban egy hivatalos üzenetet, hogy fáradjak be a postára, csomagom érkezett. Itthon kibontottam a gondosan becsomagolt ajándékot és aztán a könnyeimet törölgettem, miközben egyenként olvastam a gyerekek leveleit és megnézegettem a rengeteg rajzot, festményt, amit mind a titkos tündérnek küldtek. Gondolhatjátok, most is alig látom a betűket . . . nagyon köszönöm!

június 25, 2013

Néhány bagoly még... (some more owl fellows...)

Lemaradt még egy pár bagoly, amik szintén kórházakba reppentek.
Annám kért egy kifejezetten magyaros baglyot is, aminek a Bubo Hungaricus nevet adtuk. Annám fontos feladattal bízta meg, hiszen most kulcsait őrizgeti.

Here are the last owl group that also landed into hospitals.
My daughter, Anna asked me to crochet her a very Hungarian owl. This cute owl got the name "Bubo Hungaricus". It has an important duty: must keep a close watch on Anna's keys.

június 23, 2013

Díjat kaptam - Best Blog (Best Blog Award)

Bizony, vannak elmaradásaim egy ideje a blogomat illetően, pedig azt gondoltam Karácsonykor, hogy januártól rengeteg időm lesz...
Az egyik ilyen elmaradásom, hogy nagy megtiszteltetés ért engem: Sucikától csodás díjat kaptam.

Nagyon szépen köszönöm még egyszer!





Szabályok:
1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat.
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a feliratkozott rendszeres olvasók száma.
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról.

A maximum 200 olvasó korlátozása miatt nem volt könnyű feladat, de így tényleg lehetőség van olyan kreatív blogolókat ajánlani, akikre pedig érdemes lenne odafigyelni:
1) Timi: aki rendszeres olvasóm, sőt sokkal több is annál és jó szívvel ajánlom nektek a blogját - hálás szívvel és köszönettel küldöm neki mindazokért a kedvességekért és figyelmességekért, amikben részem volt tőle!
2) A Csak ülök, de nem csak kötök blog szerkesztőjének, aki bájos blogot vezet, szeretettel adnék hát neki egy kis napfényt...
3) Bizonyára fontos volt a regisztrált olvasók bekorlátozása, ezért örömmel és szeretettel küldeném a díjat Emesének, vagyis Mikmesének, őszintén remélve, hogy ilyenformán többen fogják olvasni, nézegetni a blogját...
4) Nemrég elkezdtem újra horgolni :), ezért szívemnek igen kedves a Horgolj és köss velünk blog. Ezzel a díjjal is szeretném megköszönni azt a sok munkát, amit a blog vezetésébe fektettek és persze a rengeteg hasznos tanácsot, ötletet!