május 28, 2012

Jelmez (cicafül + macskaálarc)

Anna lányomék a "Minden egér szereti a sajtot" című darabot adták elő.
Ehhez némi jelmezt kért a tanító néni.

Anna a Nagy Macskamágust játszotta, aki először macskaként jelenik meg, majd egérként.
Abban maradtunk, hogy fekete legyen cicaként és egérként is, így más lesz, mint a fehér vagy a szürke egerek.

Jelmez: Nagy Macskamágus
A macskajelmeznél az volt a kívánság, hogy nagy legyen a feje - sőt, annyira nagy, hogy lehetőleg ne is az álarc szemrészén nézzen ki Anna.
Hát, a macskák feje szerintem kerek, így valamennyire kompromisszumot kötöttem: nem magasítottam a buksiján olyan sokat.

Megmutatom:


Felhasznált alapanyagok:
* fekete karton,
* fekete csipke,
* fehér lakkfilc a kontúrozáshoz,
* kalapgumi;
(+ olló, lyukasztó)

Készítettem először egy sablont, persze főleg azért, hogy szimmetrikus legyen az álarc, de ezen kísérleteztük ki azt is, hova kellene tenni az orrot és a szájat.
Pár szövegpróba után látszott, hogy muszáj nagyobb szájat kivágni, mert letompította a papír a hangot.
Mivel elég nagyra kellett a nóziját kivágnom (hiszen ez volt a szeme vonalában és kellett elég hely, hogy egyáltalán kilásson!) és a száját is, ahol a hang jött ki, ezért úgy éreztem el kellene fedni valamivel a lukakat, szóval valami vékony sötétebb anyagot keresgéltem. Végül eszembe jutott, hogy van fekete csipkés szegélyem.

Cellux tartja a hátoldalon, ami nem bizonyult a legszerencsésebb választásnak, mivel nem ragadt meg a fotókartonon túl jól, de az előadást szerencsére kibírta.
Nem tudtam, mivel kellene helyettesítenem, plusz mindössze fél órát kellett tartania, ezért nem rágódtam a dolgon túl sokat.
Az álarcot fekete kalapgumi tartotta Anna fején. Kétoldalt lyukasztóval készített apró lukakon fűztem át a gumit.

A kontúrt fehér lakkfilccel készítettem. nagyon jól bevált. A szemformát Anna kérte kicsit bandzsira. :)


Jelmez: egér
Az egérjelmezhez fület készítettem és egy nagyon egyszerű farkincát.

Felhasznált alapanyagok:
* fekete danubia szalag a farkincához,
* hajpánt,
* fekete szélesebb gumi,
* kartonpapír,
* fekete (kötött, rugalmas) pólóanyag,
* fehér anyag;
(+ olló, fehér és fekete cérna)

A farkincához
fekete danubia szalagot vettem. Egy kb. méteres hosszú darabot hajtottam félbe, így lett egy kb. fél méter hosszú farokrész. Ezután kétoldalt keskenyen végigvarrtam keskeny cikcakköltéssel, majd virágosnál kapható vastagabb, félbehajtott, megtekert drótot dugtam be a két anyag közé. Nagyon jól hajlítható lett így. Figyeltem a drót végére, hogy nehogy átszúrja az anyagot és sérülést okozzon!!!
A nadrágjához biztosítótűvel rögzítettem.


A fülecskéihez egy hajpántot kerestem, amit szélesebb gumival vontam be. Ezt is hosszában félbehajtottam, majd kétoldalt végigtűztem. A gumi nyúlt annyit, hogy szépen ráfeszült a hajpántra. Ezután hosszában méretre igazítottam, levarrtam, majd levágtam a felesleget. Anna haja eltakarta a pánt két végét.
Megrajzoltam az erősebb kartonra a fülformát, majd duplikáltam, mivel két füle van az egérnek. Egy félbehajtott kötött pólóanyagra rátettem a kartonfület és némi ráhagyással kiszabtam, majd rajzoltam a fülformát (ehhez is készítettem sablont. hogy egyforma legyen) és kivágtam. 2 db-ot készítettem. Ezután rávarrtam a középső fehér részt az elülső oldalra. Ez követően a kartonlappal együtt néhányszor körbevarrtam cikcakköltéssel a fület. Vigyáztam arra, hogy legyen egy kis hely, ahol a pántot dugom majd át. Amikor a fül már a pánton volt, a kartonlap megfeszült és mereven, egyenesen tartotta a fület. Egyszer kellett csak ráigazítani a pántra, amikor Anna felvette.



Annám egyik osztálytársa fehér egérke volt a mesében, neki természetesen fehér danubiából varrtam a farkincát és fehér fülecskét varrtam (fehér gumival bevont hajpántra) rózsaszín belsővel. :)
Nagyon aranyosak voltak!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése