augusztus 13, 2010

Fonalgrafika - virágos könyvjelző zöld háttérrel



A kisebbik lányom osztályába egy nagyon megtisztelő meghívást kaptam: én tarthattam egy technikaórát. Nagyon szeretem őket, aranyos osztály. Másodikosok voltak akkor és sokat rágódtam, hogy mit csináljak velük együtt. Régebben évekig tartottam különböző korú és nemű gyerekeknek hétvégente kézimunka- és barkácsszakkört, ezért volt már gyakorlatom.
Végül úgy döntöttem, hogy engedve lányom kérésének, fonalhímzéses órát tartok majd, azaz előre kilyukasztgatott kartonpapírra hímeztünk.

Jó alaposan előkészültem: készítettem nagy rajzokat, amire lerajzoltam, hogyan fogjuk csinálni, jó nagy szegélyt hagytam az előre méretre vágott és kilukasztott kartonok szélén, vittem egy csomó hímzőfonalat és többféle méretű tompa végű tűt (egy nagy befőttesüvegben, flanel anyagba szúrva), plusz egy halom celluxot. Nekik már volt stiftes ragasztójuk és ollójuk.
Összetologatták párosával az asztalokat, így négy gyerek dolgozott egy-egy csoportban. Bár próbáltam lerajzolni és az osztálynak egyszerre elmagyarázni, hogyan fogjuk csinálni és nagyon könnyű mintát választottam, de végül minden asztalnál külön-külön megmutattam, hogyan kell öltögetni. Eddig egy asztal mellett egy nagy kupac csemetének tartottam foglalkozásokat, ahol mindenki látott, de most rohangálhattam az osztályban. Persze voltak kis angyalkák, akik helyettem is besegítettek, de jól kifáradtam és sikerült belemásznom abba a csapdába, amire pedig előre készültem (mármint, hogy ne kövessem el ezt a hibát): a legcsendesebb gyerekek lemaradtak kissé…
Nagyon érdekes tapasztalat volt és láttam egészen különleges virágokat is, mert voltak páran, akik szokatlan, de lenyűgöző színeket válogattak össze és bátran merték ezeket használni. (A többség zöldre hímezte a szárakat és ugyanazzal a színnel hímeztek ki egy-egy virágfejet, maximum a különböző virágfejek voltak más-más színűek.)
A leggyorsabbak kaptak újabb hímezgetnivalót (szivecskés- és pillangós könyvjelzőket).

Nagyon jó érzés volt náluk lenni és látni a csillogó szemeket! Remélem, máskor is kapok majd ilyen kedves meghívást...

1 megjegyzés:

  1. Egy meglepetés vár nálam :D
    http://kreativcucu.blogspot.com/2010/08/kreativ-blogger-dij.html

    VálaszTörlés