december 13, 2010

Falvédő

Ezt a falvédőt a testvéremnek és a párjának készítettem Karácsonyra. Mostanában többször beszéltünk úgy telefonon, hogy közben morgolódtak, sosincs náluk egy ceruza, meg papír kéznél, mikor nagyon kellene. Hát, most lesz az előszobában egy hely, ahol - reményeim szerint - lesz ezentúl írószer és papíros egy-egy gyors jegyzethez.

Megpakolgatva ilyen lett:


A falvédő középső rekeszeibe 7 ceruza vagy toll fér el. A középső részbe kerülhetnek a papírok, akár jegyzetlapok, de még egy kisebb füzet is belefér. A legalsó szegélynél kialakított rekeszekbe pedig post-it lapokat teszek.

Alapanyagként kongré anyagot használtam a hímzés miatt, plusz kockás vásznat, a szegélyhez pedig ferdepántot vettem. Erős, szövet-alapú közbélést vettem, amivel igyekeztem merevebbé tenni a kész falvédőt, hogy a falon kifeküdjön. Sajnos éppen ezért elég vastag lett az átvarrandó anyag, így aztán a két hosszanti szélt muszáj volt ferdepánttal szegni. Eredetileg zsebkendőtartónak terveztem a falvédőt (már áll vagy 1 éve a befejezésre váró, félkész vagy épp csak elkezdett dolgok között), de könnyen át lehetett alakítani az új szempontokat alapul véve. A feljebb lévő zsebet több rekeszre osztottam, így oda lehet ceruzákat és/vagy tollakat tenni. Az alsó szegélyhez pedig varrtam egy plusz zsebsort kockás anyagból. A zsebeket hófehér madeirával díszítettem, ettől még finomabb lett a munka.

Felső rész:


Alsó rész:


Az egyik kézimunkaüzletben találtam egy kész, kovácsoltvas remeket, ezt használtam fel arra, hogy fel lehessen akasztani a falvédőt. Ahhoz, hogy jól mosható legyen vagy más akasztót is lehessen használni, tépőzárat varrtam a felső szegély belső oldalára.


Nagyon szép harangvirágos mintát is találtam az egyik kézimunkás füzetemben, amihez igazán jól illik a fehér-napsárga kockás vászon:

Karácsonyi meglepetés párna - kulipintyó

Ez a karácsonyi madárkás sorozat harmadik darabja. A képen egy kis kulipintyó látszik, ahol két madárka barátnő csivitel egymással. Az ablakon a rózsaszín függöny széle látszik. A tető is lányos: olyan, mintha könnyű loknis frizurája lenne a házikónak. Az egész házikó egy ágról lóg le.

Ilyen lett a párna:


A hímzett kép:


A kép felső része (a tető és a függönyös ablak):


A kép alsó része (puha kivackolt részen ülnek a madarak):

  • A párna tisztításával és karbantartásával kapcsolatos javaslataimat a hintós párnánál lehet olvasni.
Szép álmokat!

Karácsonyi meglepetés párna - fészeklak

Ez a párna is egy lánynak készült most Karácsonyra. Szintén alvós párnának készült, mint a hintós.

Ilyen lett készen:


A párnát ez alkalommal is napszövetre hímeztem. Jó sok zöldet tettem bele, mert ezt megnyugtatónak érzem. A fészek girlandos ágakból áll, levélkék díszítik. Egy kis fióka van a fészekben, aki még elég kicsi, de biztosan gyorsan megnő majd...

Nem tudom, mik a kislány kedvenc színei, ezért az én kedvenc narancsos színeim tükröződnek vissza a párnáról. Színátmenetes fonalakat használtam, a fészek a jobb felső csücsök felé sötétebb, erősebb zöld, pont ott, ahonnan az álommanó érkezik...


A párnát tűzésekkel díszítettem. A párna szélét is körben letűztem, így külön kis szegélye lett.
  • Ha a kislány anyukája olvassa e sorokat, akkor azt kérem tőle, nézze meg, mit írtam a hintóhoz a mosásról és a töltőanyag cseréjéről! Az ott leírtakat azzal egészíteném ki, hogy mivel itt van egy plusz tűzés körben, így azt is a jobb (!) alsó saroknál kell óvatosan kibontani.
Egy részlet a varrásról:

Karácsonyi meglepetés párna - hintó

Ez a párna egy kislány karácsonyi meglepetése, kifejezetten alvópárna, ezért vászonból és puha flanelből készült és a hímzés mellett nincsenek rajta sem gyöngyök, sem flitterek vagy egyéb rávarrható elemek, mert azok szúrnának.



A képet napszövetre hímeztem. Egyszerű öltéseket használtam: száröltést és láncöltést. A keretet fehér, nagyon puha flanelből varrtam, a hátoldalhoz pedig egy kockás flanelt választottam. A párnát belül vatelinnel (vlies-zel) tömtem ki.

  • Ha a mama olvassa ezt a blogbejegyzést, akkor neki üzenem, hogy nyugodtan lehet mosógépben is mosni a párnát, sőt - mivel kiváló minőségű hímzőfonalat használok - jól bírja a fonal a magasabb hőfokú mosást is. A hímzőfonalak nem eresztik a színüket! (Nálunk a törölközők is hímzettek és remekül viselik a fertőtlenítést.) Mosás után érdemes kicsit rávasalni, hogy szebben kifeküdjön a hímzés.
  • Miután megvarrtam a párnát, kifordítottam és a töltőanyaggal megtömtem, kézzel varrtam össze a nyílást.Sajnos egy idő után a vlies összeesik, de egyszerűen ki lehet cserélni. Én kisebb, négyzet alapú lapokat szoktam kivágni a méteráruként kapható vlies-ből, majd kézzel fellazítom. Tapasztalataim szerint így lesz a legpuhább és legegyenletesebb a tömés.
  • Ha a jobb alsó saroknál szétfeszítjük a szín- és a hátoldal közötti varrást, jól látszik, hol lett kézzel összeöltve a nyílás - itt lehet a legkönnyebben kibontani. A vlies cseréje után a kibontott szakaszt vissza kell zárni.
Megmutatok néhány érdekes részletet:

lámpa
utánfutó (egy fészek)
napfénytető + visszapillantó tükör
kerekek + felfüggesztés
ablakok + kilinccsel nyíló ajtó

Remélem, szép álmokat hoz majd ez a hintó...

december 12, 2010

Búcsúztatós párna

Nyáron készítettem egy madárkás képet egy párnához.
Ilyen lett:
http://tunderzug.blogspot.com/2010/07/viragos-gyongyos-himzes-madarral.html

Sokáig őrizgettem, hogy különleges helyre kerülhessen, s most, hogy holnap elbúcsúztatjuk az egyik tanárnőnket, megvarrtam neki készre a párnát. Most ilyen:


... és részlet az egyik csücsökről:


Remélem, nagyon fog örülni neki és kellemes emlékeket fog felidézni...

december 07, 2010

Mikulás zsákok

A kisebbik lányom osztályába idén nem csizmákat készítettem, hanem más szülőkkel összefogva, Mikulás zsákok voltak a meglepetések.

Ilyen lett készen*:

* Az egyik apuka rajzolta meg a Mikulás szemeit és a szájat minden archoz, de majdnem pont ilyen lett, csak persze fekete filccel rajzolta, én meg a mintadarabhoz ceruzát használtam.

november 21, 2010

Karácsonyi angyalka

Karácsonyi fonalgrafika minták - karácsonyfa

Ez egy kicsit nehezebben elkészíthető minta...

Világoszöld hímzőfonallal készítettem és gyöngyökkel díszítettem a fát.

Karácsonyi fonalgrafika minták - havas fenyők csillagokkal

A fenyős mintát inkább karácsonyi laphoz ajánlanám, mert nem mutatna jól egy vékony könyvjelzőn.

A még kezdők számára összegyűjtöttem az elkészítéshez pár jó tanácsot itt:
Alapismeretek: fonalgrafika

Ilyen az elkészült minta és a sablon:


1) Először a csillagokat szoktam elkészíteni, a jobb felsővel kezdve. A csillagokat úgy készítettem, hogy először megrajzoltam a "+" formát, majd utána az "x" formát.
2) A bal alsó csillag után folytatom a bal oldali fenyővel. Nagyon egyszerű hímezni, cikcakkvonalban kell csak ugrálni, egészen az utolsó ágig, aztán meghímezni a fenyő szárát.
3) A következő lépés a havas talaj. A képen látható képen ún. száröltéssel hímeztem a talajt, azaz a bal 1. lyuknál a színe felé szúrom a tűt, majd kihagyok egy lyukat és a 3. lyuknál szúrom a tűt lefelé, ezután a 2. lyuknál szúrom ismét a színe felé és a 4. lyuknál lefelé... és így tovább. Vigyázni kell a fonal megfeszítésével, nehogy elszakadjon a karton!
>> Természetesen az egyszerű ún. backstitch is alkalmas öltéstípus, ha ezt használjuk inkább, akkor vékonyabb talajt kapunk.
4) Végül a jobb oldali fenyő hímzésével fejezem be a képet, itt is cikcakköltéssel varrok, csak felfelé.

Száröltés (stem stitch):

Backstitch:

Karácsonyi fonalgrafika minták - harang

A harang minta is könnyen elkészíthető. A gyertyás mintához hasonlóan sokoldalúan felhasználható.

A még kezdők számára összegyűjtöttem az elkészítéshez pár jó tanácsot itt:
Alapismeretek: fonalgrafika

Ilyen az elkészült minta és a sablon:



Körülbelül 2 milliméterenként vannak a lyukak, ezért szerencsésebb ezt a mintát vékonyabb tűvel hímezni. Én először a szárat szoktam kihímezni egyenes öltéssel, de csak minden második öltés látszódik, mintha fércelnénk. Ezután a gyertya szárához hasonlóan csak a párhuzamos vonalakat hímezzük a harangtest hímzésekor, majd végül a hímzést a harangnyelvvel fejezzük be. Itt a szemben lévő lyukakba öltünk, olyan, mintha egy egyszerű csillagot készítenénk.

Karácsonyi fonalgrafika minták - gyertya

A gyertyás minta többféleképpen is felhasználható, elég egyszerűen elkészíthető.
  • Kiválóan alkalmas könyvjelzőnek, ilyenkor a hátoldalára érdemes ragasztani egy hátlapot, esetleg a könyvjelző felső- és alsó végét cikcakk/hullámos formára várni egy speciális ollóval. Nagyon szép úgy is, ha zselés tollal vékony keretet rajzolunk vonalzóval.
  • Karácsonyi lap elején is jól mutat. Ilyenkor szintén lehet az első oldalt hímezni és a hátoldali fonaldarabokat kartonlappal lefedni. Egy másik kartonlapra is hímezhetünk, amit azután a karácsonyi lap előlapjára ragaszthatunk.
A még kezdők számára összegyűjtöttem az elkészítéshez pár jó tanácsot itt:
Alapismeretek: fonalgrafika

Ilyen az elkészült minta és a sablon:


a “felfelé szúr” jelentése: a tűt a hátsó lap felől szúrjuk a színe felé
a “lefelé szúr” jelentése: a tűt a színoldal felől szúrjuk át a hátsó oldal felé

A gyertya szárának hímzése:
1) felfelé szúrunk A-nál és lefelé szúrunk B-nél
2) felfelé szúrunk C-nél és lefelé szúrunk D-nél
3) felfelé szúrunk E-nél és lefelé szúrunk F-nél és így tovább...

A gyertya lángjának hímzése:
1) felfelé szúrunk 1-nél és lefelé szúrunk 8-nál
2) felfelé szúrunk 2-nél és lefelé szúrunk 9-nél
3) felfelé szúrunk 3-nél és lefelé szúrunk 10-nél
4) felfelé szúrunk 4-nél és lefelé szúrunk 11-nél és így tovább...
(ha elértük az utolsó pontot, akkor nem hímzünk tovább, azaz az 1-es pontba csak egyszer szúrunk!!)

november 19, 2010

Mikulás csizmák (2010. esztendei)

Mikulás csizmák (tavalyi) itt:
http://tunderzug.blogspot.com/2010/10/mikulas-csizmak.html

Elkészült a rengeteg csizma, amit tanáraink majd a kórházi gyerekosztályokra visznek el. Egyformákat szerettem volna készíteni, de aztán mégis képtelen voltam rá. Jó sok készült (szeptember eleje óta varrom), megmutatom az alaptípusokat:

1) Bordó vászon alap + natúr színű zsákvászon szegély/sarok/orr


2) Bordó vászon alap + kockás vászon/flanel szegély/sarok/orr


3) Bordó vászon alap + mintás vászon szegély/sarok/orr


4) Bordó vászon alap + anyagában mintás műszőrme szegély/sarok/orr


5) Bordó farmeranyag + egyszínű/kockás/mintás vászon/flanel szegély/sarok/orr